Filmklub podcast

Filmklub podcast

Filmklub podcast #99 - Rujder Vivien és Madarász Isti

2020. május 07. - vferi

blogba.jpg

Rujder Vivien színésznővel és Madarász Isti rendezővel beszélgettünk, akik számos nehézség után februárban végre elkezdték forgatni az Átjáróház című hullaházas romantikus komédiájukat, hogy aztán március közeben kénytelenek legyenek félbehagyni a munkát a koronavírus járvány miatt.

Rujder Vivien korosztályának egyik legtehetségesebb színésznője, aki több nagy filmben (Testről és lélekről, Apró mesék, 1945) játszott már kis szerepet, illetve nagy szerepeket olyan sorozatokban, mint a Tóth János, a Korhatáros szerelem, vagy a jelenleg futó Apatigris és Mellékhatás - amúgy a Katona József színház társulatának tagja már három éve.

Madarász Isti azon kevés magyar rendezők egyike, akinek nem Tarr Béla a példaképe, hanem Steven Spielberg. Csinált már időkavarós thrillert (Hurok), gasztro-musicalt (Egy szerelem gasztronómiája), raftingos kalandfilmet (A legyőzhetetlenek) és meglepően vicces Rejtő Jenő-adaptációt (A fekete múmia átka) is.

Vivien telefonon jelentkezett be, mert szülővárosában, Mosonmagyaróváron van karanténban a családjával, Isti viszont személyesen megjelent a stúdióban a frissen vágott hajával, ki is derült, hogy amíg a legtöbb színész az országban éhkoppon, ő éppen a Barátok köztben játssza a piperkőc, velejéig gonosz sztárfotóst, Emánuel Grandét.

fekvo.jpg
Madarász Isti így néz ki a Barátok köztben

 

Vivien viszont arról számolt be, hogy jelenleg semmilyen lehetősége nincs dolgozni, örül, ha színészkedhet egy kicsit az ismerőse most nyíló kávézójának promóvideójában (azt sajnos nem kérdeztük meg, hogy miért nyit valaki pont most kávézót). Egyik nap el tudja fogadni a megváltozott helyzetet, a másik nap meg zokog a zuhany alatt, de nem hagyja magát ellustulni. 

Meglepően sok szó esett pénzügyekről. Mennyit lehet keresni filmezéssel, mennyit a színházban, és konkrétan mikor kapja meg az ember a lóvét. De arról is beszéltünk, hogy vajon sok színésznő esik teherbe karanténban, meg általában arról, hogy mi a helyzet a gyerekvállalással a fiatal színésznőknél. Továbbá: tényleg muszáj halálra dolgoznia magát minden színésznek, valamint, hogyan hogyan lehet feldolgozni az állandó visszautasítást?

img_0435.jpeg
Rujder Vivien Mosonmagyaróváron

 

A műsor végül egy monológba torkollott, amelyben Isti emléket állított a tavaly elhunyt Andy Vajnának, akitől nagyon sokat tanult.

riporter: Varga Ferenc és Gyárfás Dorka
készült: 2020. május 3.

Meghallgatom a podcastot

A bejegyzés trackback címe:

https://filmklubpodcast.blog.hu/api/trackback/id/tr5415666310

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása