Filmklub podcast

Filmklub podcast

Filmklub podcast #121 - Sodró Eliza

2021. március 26. - vferi

wide1_6.jpg

Sodró Eliza színésznővel beszélgettünk, aki ismerős lehet a Netflixről (Foglyok, The Crown), a köztévéből (Egynyári kaland, Tóth János), a Radnóti Színházból, vagy abból a szenvedélyes nyílt levélből, amit Vidnyánszky ‘Papa’ Attilához írt tavaly nyáron.

Eliza sokat mesélt Vidnyánszky Attilához fűződő viszonyáról, híres nyílt levele megírásának körülményeiről, sőt megosztotta velünk egy álmát is, aminek Vidnyánszky volt a főszereplője. Elmondta, most mit érez az SZFE ügyével kapcsolatban, hogyan dolgozta fel a történteket, mennyire érzi a megosztottságot a szakmán belül. Mesélt saját és mások érzelmi vakfoltjáról: megtudtuk például, melyik az a híres színházi rendező, aki ordibálással próbálja hangulatba hozni a színészeit és ki az, aki inkább lágyan susogva próbálja elérni ugyanezt. Kiderül az is, Elizánál melyik módszer működik jobban.

Mihez kezd egy színésznő a bezárt színházak idején? Vannak munkái vagy el kellett mennie futárnak? Milyen érzés magát néznie a karantén idején népszerűvé vált színházi streaming felvételeken? Filmes munkáiról is mesélt, köztük a The Crown forgatásáról, aztán Deák Kristóf tévéfilmjéről, a Foglyokról, amiben főszerepet játszott, a Szabó Győző önéletrajzi könyve alapján készült Toxikomáról és arról, hogyan került bele Fliegauf Bence Ezüst Medve-díjas filmjébe, a Rengeteg - mindenhol látlakba és hogy milyen volt együtt játszani amatőr szereplőkkel. A műsorban végül ünnepélyesen meghívtuk Elizát a film berlini díjkiosztó gálájára, amit júniusra terveznek a Berlinale szervezői, amit ő kicsit óvatosan fogadott, de azért örült neki.

img_20210326_101526_613.jpg

Kilenc év és százhúsz adás után úgy döntöttünk, hogy lehetőséget biztosítunk az átlagosnál lelkesebb hallgatóinknak, hogy támogassák a Filmklub podcastot. Megtalálhattok minket a Patreonon, ahol beállíthatjátok, havonta milyen összeggel szeretnétek segíteni a munkánkat. Az a célunk, hogy a támogatásotokkal még komolyabban foglalkozhassunk a műsorkészítéssel; jobban és többet dolgozhassunk rajta és létrehozhassunk új típusú tartalmakat is, extrákat, amihez csak támogatóink jutnak majd hozzá. Van már Facebook-oldalunk is, lájkold vagy kövess be minket! És ha tetszenek az adások, oszd meg, csillagozd fel és véleményezd őket, ahol csak lehet (különösen az iTunes-on)! Köszönjük!

riporter: Mesterházy Lili és Varga Ferenc
készült: 2021. március 21.
fotók: Varga Ferenc

Meghallgatom a podcastot

A bejegyzés trackback címe:

https://filmklubpodcast.blog.hu/api/trackback/id/tr2616480086

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása