Filmklub podcast

Filmklub podcast

Filmklub podcast #102 - Richolm Orsolya

2020. június 12. - vferi

richolm1.jpg

A magyar film nagy reménységével, a fenséges Csodapunci és a remekműgyanús Élesztő forgatókönyvírójával, az Édes szorongásaim zine alkotójával, három nagyszerű animációs kisfilm (R nem akart 25 éves lenni, Akartam csinálni egy filmet a fájdalomról, Mindenki szerint R kicsit fura) mindenesével, Richolm Orsolyával beszélgettünk.

A legtöbb tanárába halálosan szerelmes volt, és ezt közölte is velük. Egy ilyen szituációt dolgoz fel a Tanár úr című filmterve, amit egy egész estés animációként fog megrendezni. Akkor is, ha nem kap rá állami támogatást.

Minden, amit csinál iszonyúan személyes. Minden munkájában lemezteleníti magát, legyen szó az önéletrajzi animációs kisfilmjeiről (itt az egyik alább, a másik itt, a harmadik pedig itt), vagy a saját magáról készített aktfotóiról, amik a honlapját díszítik. Sosem alakoskodik, brutálisan őszinte a megnyilvánulásaiban, és erős benne a "cringe-re való hajlam", azaz gondolkodás nélkül belemegy olyan helyzetekbe, amiket a legtöbb ember rémesen kínosnak tartana.

Életszemléletét az apukájától vette át, aki művészi ambiciókat dédelgetett, de sosem élte ki azokat, majd három évvel ezelőtt hirtelen meghalt. Orsi az önkifejezésre tette fel az életét.

riporter: Varga Ferenc
készült: 2020. május 31.

Meghallgatom a podcastot

 

A bejegyzés trackback címe:

https://filmklubpodcast.blog.hu/api/trackback/id/tr5415804514

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása